Tánc nyolcvan méter magasban, egy hatszáz méternyi kötéllel behálózott fémszerkezetben vagy a színpadon, néha mindegyik helyszínen egyszerre - az olasz KITONB társulat az új cirkusz elemeit ötvözi a tánc- és utcaszínházi hagyományokkal, kifinomult fénytechnikával és hangzásvilággal. A Szigeten minden este fél 9-től megtekinthető Carillon 3.0 című előadás nyomán a nézők meggyőződhetnek róla, nem csak a zenei programok miatt érdemes kilátogatni a fesztiválra.

A KITONB az összes művészeti ágat igyekszik felhasználni, hogy újszerű vizuális élményt nyújtson, de közben a színház narratív hagyományait sem hagyja figyelmen kívül - mondta el az a Magyarországon először fellépő társulat vezetője.

Mint a darabot rendezőként is jegyző Angelo Bonello megjegyezte, a 10 éve alakult társulattal folyamatosan újabb utakat keresnek, hogy a történeteiket elmesélhessék: "kifejlesztettünk egy nyelvezetet, amely a mozgásban, a zenében, a fénytechnikában és a rendezésben is elrugaszkodik a színházi konvencióktól. A levegőben játszódó jelenetek például a tradicionális látványképet helyezik új dimenzióba, és teszik szinte totálissá. Az új környezet másfajta művészi kifejezésmódokat kíván, de rengeteg ihletet is ad".

Az alapító-rendező elárulta, előadásaikat folyamatosan fejlesztik - erre utal a címben a 3.0 - , és természetesen mindig alkalmazkodniuk kell a helyszínhez is. A többféle verzióra szükség is van, hiszen rengeteg helyen jártak már a produkcióval: Olaszországon kívül bemutatták többek között svájci, görög, spanyol, francia, kanadai, arab és ukrán közönségnek is.

"A színpad közepén álló, kötelekkel behálózott hatalmas fémtestből bontakozik ki az előadás. A carillon egy bűvös doboz, amelyből zeneszóra egy táncosnő emelkedik ki, így indulnak a jelenetek a szerkezetünkből, szinte álomszerűen, hogy aztán néha szerteágazzanak, és egyszerre több vágányon fussanak" - beszélt a Carillon 3.0 című darabjukról Angelo Bonello.

Mint hozzátette, az általuk használt jelképek többértelműek, a fémdobozt is fel lehet fogni például labirintusként, amelyből a táncosok szeretnének kijutni.

A rendező elmondása szerint a történetben az antik teremtésmítoszok jelentik a kiindulópontot, főleg Ovidius, aki elmeséli, ahogy az emberiség az idilli aranykorból a háborúk és összecsapások jellemezte vaskorba jut, végül talán a pusztulásba. "Természetesen a történetet erős absztrakciókkal alkalmaztuk, így tulajdonképpen értelmezhető az évszakok váltakozásaként is, ahogy a tavasz a nyáron keresztül az őszbe, majd a télbe fordul" - fogalmazott Angelo Bonello.