Bár Katinkát az ország eddig a Romantic zenekar énekesnőjeként ismerte, azonban a fantasztikus hang mögött sokkal több rejtőzik, mint azt a zenerajongók gondolnák…
Katinka születésétől fogja génjeiben hordozza a zene szeretetét, elég csak annyit említeni, hogy nagyapja testvére volt az első zenei diplomás roma cimbalomművész Magyarországon. Katinka már gyerekkorában közelebbi barátságot kötött a zongorával, először csak mint rajongó, hiszen nap mint nap hallhatta nővére gyakorlását, aki később a konzervatóriumot is elvégezte.
|
9 éves korában az ifjú énekesnő is leült a billentyűk mögé, és hat éven keresztül szorgalmasan gyakorolt. Az emelt színtű zenei iskola elvégzése után azonban nem a konzervatóriumi tanulmányokat választotta. Ő ennél többet akart, ezért 16 éves korában Horváth Eszternél kezdte elsajátítani az éneklés fortélyait. Itt a klasszikus hangképzés mellett ’50-es évekbeli jazz standardeket tanult, zongorakísérettel előadva. Tehetségét látván többen is bíztatták, hogy nevezzen be az 1996-ban megrendezett, utolsó „Ki mit tud” tehetségkutató versenyre, ahol a „Jazz ének” kategóriában egészen a középdöntőig jutott. A rengeteg pozitív visszajelzés hatására továbbra is szorgalmasan gyakorolt, majd beiratkozott és elvégezte az MZTSZ–Kőbányai Zenei Stúdiót. Ekkor már a szakma is felfigyelt rendkívüli tehetségére, és Babos Gyula elhívta az akkor formálódó Babos Project Romani-ba, ahol roma folklór dalok előadásával szórakoztatta a közönséget, hatalmas sikerrel.
’99-ben indult el a Romantic, illetve ekkor köszöntött be az első nagy szerelem Katinka életébe. A trió sikert sikerre halmozott, számtalan arany és platinalemez biztosította őket a közönség szeretetéről. Katinka is úgy érezte, élete minden téren a helyes vágányon halad; hatalmas népszerűség, tökéletes külső (ekkorra már megszabadult súlyfeleslegétől), szerelem. Azonban a Romantic 2006-ban feloszlott és véget ért a nagy szerelem is. Nem csak a szakmai, hanem a magánélete is romokban hevert.
Katinka végiggondolta eddigi életét, és rájött, hogy fel kell állni a padlóról, és van felfelé vezető út. Élete értelme az éneklés, mindig is énekesnő szeretett volna lenni. Nem akart „romanticos” Katinka maradni, úgy érezte, megmutatja a világnak, hogy önállóan, egymaga is sikeres tud lenni. Mert merészet álmodni és elhatározta, hogy egy fantasztikus szólólemezzel tér vissza a popzene világába.
Ennek kézzelfogható bizonyítéka a június 27-én megjelenő „Nekem ez jár” című album. A korongon 10+1 vadonatúj felvétel hallható, köztük a már korábban a rádiókhoz eljuttatott, rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott „Bárcsak lennék…”.
És hogy milyen lett a bemutatkozó album? Fantasztikusan változatos, több zenei stílust ötvöző (pop, jazz), slágeres, igényes romantikus popzene, pozitív üzenettel, egy csodálatos hangú énekesnőtől. A dalok legnagyobb része Harmath Szabolcs zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró munkáját dicséri, azonban Katinka önálló szerzeménye (Három napja) mellett az egyik legnagyobb Whitney Houston sláger, a Greatest Love Of All feldolgozása is hallható.
Katinka jelenleg tele van energiával és önbizalommal, az anyag hallatán pedig mindenki személyesen is meggyőződhet arról, hogy ez az album új fejezetet fog nyitni Katinka zenei pályafutásában.
 |