Rap album, 5186-50155-2
Mindent lehet - Rap diszkó
A trilógia első része napra pontosan hat évvel ezelőtt jelent meg. A második rész pedig szintén ezen a napon három évvel ezelőtt. A „Mindent lehet” koncepció elsősorban azt takarja, hogy a jól megszokott kannibál dalok mellet a két MC vendégül hív előadókat, hogy összeházasítsa a rap-et más műfajokkal.
|
A trilógia első két részén többek között szerepelt az Anima Sound System, a Cotton Club Singers, Nyers, a Ladánybene 27 és Somló Tamás is.
A harmadik rész címe viszont sejteti, hogy itt most egy picit másról van szó. Hogy miről is? Qka MC és Ricsipí a befejező részben hazai hip hop arcokat invitált meg, hogy egy ízig-vérig „reppes” albumot hozzanak tető alá. Az Állat Kannibálok tehetségkutatóin feltűnt és a magyar underground élmezőnyébe tartozó előadók első hívásra igent mondtak a felkérésre, hiszen még mindig nagy szó az Animal Cannibals lemezén szerepelni. Kik is vannak jelen a korongon? Sub Bass Monster, MC Gőz, Hősök, NKS és még sorolhatnánk. Több mint félszáz vendég állt az emberevők mellé, hiszen tudják, hogy a hasonló hazai „mainstream” előadókkal szemben az AC a kezdetektől aktívan részt vett a magyar hip hop kultúra építésén. Náluk nem a pillanatnyi siker, a címlapfotózás, a valóság show-ban való szereplés a fontos, hanem, hogy mindig megmaradjanak hiteles rap előadóknak.
A jövőre 20(!) éves AC új albumával visszakanyarodott a debütáló korongjának hangulatához. Dallamos kannibál refrének, bólogatós zenék, rengeteg szleng, fordulatos rímhasználat, igényesen és választékosan megfogalmazott mondanivaló, változatos témák. Ezek jellemzik az új Animal Cannibals lemezt, amelyről az első slágerhez augusztusban debütál a videóklip is. Megjelenés: szeptember 9. Van mit ünnepelni, van mire koccintani: CSIRIÓ!
www.animalcannibals.hu
 |