Lezajlott hazánk egyik kiemelkedő zenei eseménye, a tizennyolcadik Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest.
A Millenáris Teátrum színpadán számos nagyszerű előadót láthattunk élőben fellépni, akik kiváló produkciókat mutattak be nemcsak a helyszínre meghívott több száz szakmai résztvevő, de a televízió képernyője előtt ülő nézők százezrei számára is. Az eseményt a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége idén első alkalommal rendezte meg együttműködésben az Előadóművészi Jogvédő Irodával.
Az idén bevezetett öt új kategóriaval együtt összesen tizennyolc különböző hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda a szakmai zsűri a Fonogram-díjakat. A kétórás műsor során közismert, a magyar zenei élet sokszínűségét bemutató popzenei előadók, modern és nemzetközi szinten is helytálló fiatal rockbandák, valamint kifejezetten erre az estére színpadra állított, különleges zenei produkciók is helyet kaptak a színpadon.
Fonogram - Magyar Zenei Díj 2010 nyertesek
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma: BACK II BLACK - Funkybiotikum (Magneoton)
Az év hazai modern pop-rock albuma: TURBO - Turbo (Mamazone)
Az év hazai alternatív albuma: JAMIE WINCHESTER - The Cracks Are Showing (Label 360)
Az év hazai hard rock vagy metal albuma: THE IDORU - Face The Light (szerzői kiadás/Hammer Music)
Az év hazai elektronikus zenei produkciója: ANDREWBOY - DirtyDance (CLS Music)
Az év hazai jazz albuma: BÁRSONY BÁLINT & JUHÁSZ ATTILA JAZZ QUARTET - Sunshine Jazz (szerzői kiadás/CLS Music)
Az év hazai autentikus népzenei albuma: TÜKRÖS ZENEKAR - A mi Mezőségünk (Folkeurópa)
MAGYARPALATKAI BANDA - Palatkaiak a Fonóban (Fonó)
Az év hazai világzenei albuma: SZIRTES EDINA MÓKUS - Tesséklássék (Sony Music)
Az év hazai klasszikus zenei albuma: BARTÓK BÉLA - Kórusművek 2. - vezényel: Szabó Dénes (Hungaroton)
Az év hazai kortárs komolyzenei albuma: SC.ART - The Well-Tempered Universe (Szemtanú Bt.)
Az év hazai gyermek albuma: SZALÓKI ÁGI - Gingalló (Folkeurópa)
Az év hazai szórakoztató zenei albuma: BANGÓ MARGIT - Mulatok, mert jól érzem magam (EMI)
Az év hazai felfedezettje: SP (Gold Record)
Az év hazai dala: QUIMBY - Ajjajjaj (Tom-Tom Records)
Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma: GREEN DAY - 21st Century Breakdown (Warner Music)
Az év külföldi modern pop-rock albuma: LADY GAGA - The Fame (Universal Music)
Az év külföldi alternatív albuma: MUSE - The Resistance (Warner Music)
Az év külföldi hard rock vagy metal albuma: RAMMSTEIN - Liebe Ist Für Alle Da (Universal Music)
Az év külföldi elektronikus zenei produkciója: DAVID GUETTA - One Love (EMI)
Az év legjobb közreműködő zenésze: Sipeki Zoltán
Életműdíj: Földes László Hobo
Fonogram díj a kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásáért: Solti János
Különdíj az illegális zenefelhasználás elleni küzdelemért: Rátkai Károly r. alezredes