A Coen testvérek Nem vénnek való vidék című filmje összesen négy kategóriában vitte el a híres szobrocskát. A legjobb film mellett a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő díját is megkapta. A másik nagy esélyes film, a Vérző olaj főszereplője, Daniel Day-Lewis kapta a legjobb színész díját. A gálán arról elmélkedett, hogy minden forgatás befejezése után "mélységes űrt" érez, mert amikor vége a munkának, sem a test, sem a lélek nem kész még arra, hogy kilépjen a szerepből.
|
A legjobb színésznő a Piaf-film csillaga, Marion Cotillard lett. Ő már a gála előtt bevallotta, hogy szinte semmit nem tudott Edith Piafról a dalain kívül, mindent a forgatás alatt fedezett fel a nagy sanzonénekesnőről. Amikor átvette a legjobb női alakítás Oscarját, sírva kiáltotta világgá: "Megváltoztattad az életemet".
Marion Cotillard győzelme már csak azért is szenzáció, mert utoljára 1962-ben Sophia Loren kapta meg ezt az Oscart nem angolul beszélő film - Vittorio de Sica Egy asszony meg a lánya című alkotásának - főszereplőjeként, Amerikán kívüli jelölt pedig utoljára 1993-ban volt: Catherine Deneuve személyében az Indokínáért. A Piaf egyébként megkapta a legjobb smink Oscarját is.
A legjobb epizódszereplő a spanyol Javier Bardem (Nem vénnek való vidék), aki már az Arany Glóbuszt is megkapta. A szobrot átvéve köszönetet mondott a Coen-fivéreknek, amiért elég őrültek voltak ahhoz, hogy a fejére varázsolják a világtörténelem legborzalmasabb frizuráját.
A női epizódalakítások közül az akadémikusok Tilda Swintonét (Michael Clayton) találták a legjobbnak. Ő pikirt megjegyzéssel vette át a díjat: a szobrot amerikai ügynökének hátsó feléhez hasonlította, George Clooneyt pedig művészi nagyságáért magasztalta, azért hogy milyen hitelesen tudott felmászni a falra a Batman és Robinban.
Robert Elswit kapta a legjobb operatőri Oscar (Vérző olaj).
A legjobb eredeti forgatókönyv díját Diablo Cody kapta a Juno című filmért.
Joel Coen, aki a legjobb adaptált forgatókönyv-díját kapta fivérével, Ethannel közösen (4. kép), úgy vélekedett, hogy a kitüntetés jó ízlésüket illeti: "Csak Homéroszt és Cormack McCarthyt adaptáltuk" - szerénykedett.
A legjobb animációs filmek kategóriájában a várakozásoknak megfelelően a L'ecsó nyert.
A nem angol nyelvű játékfilmek közül az osztrákok Pénzhamisítók (Die Fa:lscher) című drámáját találták a legjobbnak. Stefan Ruzowitzy rendező azokról a második világháborús koncentrációs táborbeli foglyokról készített filmet, akiket a nácik hamis dollárok gyártására kényszerítettek életükért cserébe.
Nemcsak a közönség, hanem a 98 éves híres látványtervező, Robert Boyle is meghatódott, amikor átvette az életmű-Oscart. Alfred Hitchcock egykori munkatársa, akinek a világ többek között a Madarak rémületes atmoszféráját köszönheti, így szólt: "Ez a díj az idős kor jó oldala. A többit nem ajánlom önöknek".
Los Angeles-i Kodak színházban tartott gála házigazdája, Jon Stewart ironizált egy sort a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkján, "pszichopata gyilkosok Oscar-jelöléseiről" beszélve, de az amerikai elnökválasztási kampány is megkapta a magáét. "Normális körülmények között ha egy feketét vagy egy nőt látunk elnöknek, akkor hamarosan egy aszteroida fogja eltalálni a Szabadságszobrot" - mondta. Barack Obama és Hillary Clinton után odaszúrt a 71 éves republikánus jelöltnek, John McCainnek is: "Idén az Oscar 80 éves, így automatikusan előlép a republikánus párt első számú elnökjelöltjévé".
Stewart gonoszkodott egyet azzal kapcsolatban is, hogy az amerikai publikum nem igazán volt vevő az iraki háborúról szóló, a közelmúltban bemutatott filmekre. "Akkor sem vesszük le a műsorról ezeket a filmeket, nem hagyhatjuk, hogy a közönségnek legyen igaza". |